Kalandjaim az Ájurvédával

Mielőtt elmesélem 2011 sztoriját röviden az előzmények. Az utóbbi időben nagyon rákattantam az Ájurvédára  http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81jurv%C3%A9da  vettem egy rakás gyönyörű könyvet, bújom a kaja leírásokat az interneten és még a csakrák működése is baromira érdekel. Próbálgatom a remek recepteket, imádjuk a vöröslencse levest es a csicseriborsó fasírtot mentás joghurttal – még a Gábor is, pedig ezek vega kaják. A Sziszivel elvégeztünk egy jóga tanfolyamot, ahol képzeljétek el egyszer az egyik csoporttársunk a nagy meditáció közben akkorát pukizott, hogy beleremegett a terem, tényleg elengedte magát az illető, ahogy kell…

Szóval gondoltam akkor körülnézek Ájurvéda ügyben, milyen programokba tudnék becsatlakozni a környéken, főleg mivel a Gábortól megkaptam a fejmosást, hogy ne siránkozzak folyton, inkább keressek magamnak egy hobbit! Hát elindultam hobbit keresni. Meg is tálaltam a nekem valót a konzi művelődési ház programfüzetében "Ayurveda – das Wissen des Lebens" avagy "Ájurvéda -  az élet tudománya" tartja Gauri Shankar Gupta, Dipl. Ing. Baromi jó, egy igazi indiai jógi vagy guru, vagy bánom is én kicsoda, lényeg az, hogy autentikus indiai előadás lesz az ájurvéda tanairól, pont ez kell nekem. Ráadásul az előadás ingyenes, jelentkezni nem kell rá. Én azért szépen interneten bejelentkeztem, biztos ami biztos, ahogy kell. Furcsa módon azóta sem válaszoltak rá…

Eljött a nagy nap. Baromi fáradt voltam, hajnalban mentem Brüsszelbe egy megbeszélésre és egész nap azon izgultam, hogy visszaérek-e este 19.30-ig Konzba, az én várva várt előadásomra. Gondoltam, ha nem érek vissza az egy jel lesz. Visszaértem. Ennyit a jelekről. Szakadt a hó. A Sziszi közölte, hogy őt ez most nem érdekli, fáradt és hát szakad a hó! De én nem tántorodtam el. Beöltöztem sapka, sál, meleg kabát és elindultam gyalog a tőlünk 10 perc sétányira lévő VHS (Volkshochschule = kb. mint itthon a művház) épületébe. Nagyon boldog voltam, hogy igen, én elmegyek, ha esik, ha fúj, mert nekem most már van egy igazi hobbim! Az utca kihalt volt, a hó szakadt, de én elégedetten szedtem a lábam a célom felé. Odaértem, ki is volt írva az előadás és akkor valami feltűnt a plakáton, kisbetűvel valami olyasmi volt odaírva, hogy: "akciócsoport: életünk végéig tartó tanulás - aktív tudás továbbadása" és ekkor beugrott újra a programfüzet. Annyira örültem az előadásnak, hogy átsiklottam azon mondat felett, miszerint ezt a konzi nyugdíjas klub szervezi… Basszus, tényleg, ekkor már leesett, de én mégsem adtam fel. Felbattyoggtam az előadóterembe, bementem és egy perc múlva kirohantam a mobilomat a fülemre szorítva, mintha fontos hívásom lenne. Őszintén szólva megijedtem. A következő kép fogadott: egy viszonylag kisebb terem egy ovális asztallal, amit körbeülnek kb. 60-70 éves életük végéig tanulni vágyó nyugdíjasok, akik alig várják, hogy magukba szívják az indiai külsejű, kb. 70 évesnek kinéző és kb. egy 70 éves írásvetítő mellett álló bácsitól a tudást, aki mint kiderült, szintén a nyugger klub tagja! Annyira sokkolt ez a látvány, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Nővéremmel történt azonnali telefonos konzultálás után végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy kihívás és ez nem véletlen! Itt vagyok a behavazott Konz központjában – na erről majd máskor írnek egy pár sort, mert a központ azért enyhe túlzás – ideértem Brüsszelből, érdekel a téma és végül is mindenki mosolygott rám. A kérdés az, hogy vajon miért ??

-          te jó ég, ez milyen jól tartja magát, vajon hányszor varrták fel az arcát?

vagy

-          te jó ég, ez eltévedt, mit keres itt ilyen fiatalon (a remény hal meg utoljára)

vagy

-          te Hans, ezt a nőt még sosem láttam a nyugdíjas klubunkban, te ismered?

De mivel én itt most Németországban vagyok, ahol az emberek köztudottan nagyon toleránsak vagy inkább nagyon nagy szükségességét látják annak, hogy toleránsnak tűnjenek, kedvesen mosolyogtak rám, amikor visszatértem közéjük és végső soron örülhettek, hogy megjelenésemmel javítok az átlag életkoron!

Elkezdődött az előadás, amiről már az első percekben kiderült, hogy igazából a bácsi nagyon aranyos, Németországban él kb.100 éve – bár a kiejtése még azért most sem az igazi – és hogy az Ájurvédáról nem tud átfogó, érthető ismereteket átadni. Úgy tűnt valaha tényleg értett hozzá, csak most már nehezére esett rendezni ezeket a gondolatokat. Összevissza beszélt, cserélgette az 1000 éves fóliáit – vicces volt, rég láttam már ilyet – de sajna nem igazán tudott újat és érdekeset mondani. A közönség meg türelmesen várt és várt és várt, hallgattuk a kusza beszámolót. Aztán izgalmas lett a dolog, mert egy erős orosz akcentussal beszélő idős hölgy elkezdett belekérdezni az anyagba és hogy ő akkor most pitha vagy kapha vagy vatha típus, - na, itt kezdődtek a gondok. Akkor ő most ehet csípőset, vagy inkább csak sósat és mit ért Gauri Shankar Gupta - röviden csak Gauri - az emésztés tüze alatt. Teljes zavar, már senki nem értett semmit. Herr Gupta meg csak mondta mondta, szerintem a végén már ő sem igazán volt a dolgok magaslatán. A mellettem ülő nő - akivel végül kínomban szóba elegyedtem és valójában nem is tűnt igazi nyuggernek (kb. 50) valamint ő is valahogy kilógott a sorból - engem kérdezgetett, én meg válaszolgattam a könyvekben olvasottak alapján, mire ő, "hát ez nagyszerű, maga professzionálisan foglalkozik a témával, hogy hogy itt van akkor?". Erre én: "nem, csak sokat olvastam róla" és aztán magamban "és a férjem szerint szükségem van egy remek hobbira, gondoltam benézek hozzátok".

Időközben egy nő elhagyta a termet! Micsoda izgalmak, persze az előadó bácsi rögtön kiszúrta, hogy távozni készül és jól odaszólt, hogy "legyen egy nagyon szép estéje, remélem tetszett az előadásom". Hát hogy a fenébe tetszett volna szerencsétlennek, amikor fél órát sem bírt ki belőle. Bevallom őszintén, együtt éreztem ezzel a nővel és ha vagyok elég bátor, én is felállok és elhagyom a helyszínt. Szinte folyamatosan azt a mondatot hallottam a fejemben, hogy "mi a francot keresek en itt ?" 1.5 órás szenvedés után végre szólt Hans – egyébként én neveztem el így, mert olyan feje volt – hogy nagyon jó kis előadást hallhattunk, de úgy esik a hó, hogy inkább be kéne fejezni…. Megkönnyebbülés, levegő kifúj. Túl vagyok rajta. Erre most jött a meglepi rész és ismét szót ragadt Hans: "kedves mindenki most szeretnélek felkérni titeket, hogy egyenként mondjátok el milyennek tálaltátok a mai estét es mik az észrevételek, ahogy ezt minden alkalommal szoktuk". A francba, izzadás, pánik, ezer éve nem szólaltam fel németek között németül – én csupán itt lakom -, biztos hülyeséget fogok beszélni, hajaj. Mire sorra kerültem már az ájulás kerülgetett, de összekaptam magam és elmondtam, hogy ez egy nagyon érdekes, de nagyon szerteágazó témakör, amit nem lehet 1.5 óra alatt összefoglalni és nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek – magamban pedig hozzátettem, hogy remélem már nem sokáig! Mindenki helyeselt, hogy igen igen, több idő kellene ehhez, teljesen egyetértenek velem. Szerencsére az ajtó közelében helyezkedtem el még az elején, így ahogy megmozdult a csoport én már ott sem voltam. Nekik kicsit tovább tartott feltápászkodni, így ki tudtam használni helyzeti előnyöm.

Azóta inkább otthon űzöm ezt a hobbit, a meleg szobában olvasgatom a gyönyörű képes recepteket, beburkolózva a kedvenc plédembe, ájurvédikus teát szürcsölgetve.

Folyt köv. ugyanis bejelentkeztem az ayurvedikus főzőtanfolyamra, szinten Konz City-ben, mert ÉN NEM ADOM FEL ....

NAMASTE