Idézet

Nemrég kapta a tesóm ezt a szép idézetet, muszàj megosztanom veletek

Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmeid.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.

Albert Schweitzer

(Jelen) lenni vagy nem lenni

Gondoltam lehetne a következő téma mondjuk a "gyerekcsinálás". Igen, ezt most értsd szó szerint: mikor, hogyan, hányszor csináld, mit egyél, mit igyál, mit tornázz stb. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi több mint 2 évben annyi ismeretet, praktikát, tanácsot és persze tapasztalatot gyűjtöttem össze erről a kérdésről, hogy már én is unom. Tényleg unom, elég volt, egyszerűen már "too much". Simán meg tudnék tartani egy egynapos szemináriumot a következő címmel: "Átfogó ismeretek a gyermektervezéstől a fogantatás biológiai folyamatain keresztül a lelki megpróbáltatásokig, avagy tippek és praktikák a gyermekáldáshoz" Minden bizonnyal ez itt a baj, hogy simán meg tudnék tartani egy ilyen előadást… Ezért úgy döntöttem, hogy ideje más vizekre eveznem az életemben. Szóval inkább kihagyom ezt a témát és valami másról írok.

Méghozzá életem eddig egyik legnehezebb feladatáról, ami most előttem áll: mostantól jelen leszek a jelenben vagy inkább mostantól jelen vagyok a jelenben. Nem csak leszek, nem csak próbálok jelen lenni, hanem jelen vagyok. Egy kis kitérő a próbálkozásról: részt vettem egy személyiségfejlesztő tréningen nem is olyan régen "személyes hatékonyság" címmel, ahol a következő bölcsességet mondta Katarina, a coach: Soha ne mondd, hogy megpróbálod. Töröld ki ezt a szót a szókincsedből. Csináld rendesen vagy hagyd a fenébe. A "megpróbálom" mindig kudarcba fullad. Hát milyen igaza van, gondoljunk csak a fogyókúrára, én már évek óta próbálok leadni 5 kilót, csupán ötöt, semmi többet és néha tényleg keményen próbálom…

Visszatérve a jelenbe. Nagyon nagyon nehéz kikapcsolni a gondolataidat és csak szemlélni a világot. Tudatosan. Semmi kitérő a holnapi megbeszélésre vagy a hétvégi programra, vagy a tegnapelőtti vitára vonatkozóan. Tudatosnak maradni és a jelenre fókuszálni, ez a feladat. Gyakorlás gyanánt most hogy végre itt a tavasz remek alkalom nyílik arra, hogy a természet ébredésére koncentráljunk minden érzékszervünkkel, tudatosan. Kezdetnek már ez sem rossz. Ahogy egy kedves ismerősöm legutóbb írta: "az apró dolgokért is hálás vagyok, tegnapelőtt min. 2 óráig bámultam a kacsákat a Dunánál Óbudán..." hát ő akkor jelen volt az életében! Ha nem tudod kikapcsolni az agyad, gondolj a következő gondolatodra. Próbáld ki. Na? Furcsa módon ilyenkor leáll a kattogás és nyugalom lesz a fejünkben, legalább egy-két percig, amíg nem kezdjük el ismét felfogni a körülöttünk zajló eseményeket. Ezt a trükköt egyébként most olvastam, de nekem bejött. A lényeg: ne tévelyegjünk a múltunkban, mert ezt az érzelmi rezgést áthozzuk a jelenbe és már úgyis mindegy mi volt akkor. Ne agyaljunk a jövőnkön, mert közben elfelejtjük a jelent. Amit annyira tervezgettünk és vártunk valamikor, az most van, itt van. Hát vegyük észre és élvezzük. Persze ez nem megy ilyen egyszerűen és nem megy elsőre, de vannak most már pillanatok, amikor kifejezetten boldognak érzem magam. Persze eddig is voltak, de most ezt próbálom tudatosan megélni! Tegnap voltam ebédidőben hátmasszázson - mivel megint kicsit fájdogál a derekam -, és amikor jöttem vissza az irodába, az orrom előtt ment el a busz. Régen ilyenkor idegbajt kaptam – főleg, hogy még késésben is voltam – de most az őrjöngés előtt inkább átgondoltam a helyzetem. Ha kések sem történik semmi, hiszen előfordul az ilyesmi. Csönd van és nyugalom, a város ezen részén alig van forgalom és ember (Kirchberg, European School környéke, ha valakinek ez mond valamit). Süt a nap és csiripelnek a madarak. Gyönyörű az idő és majd jön a következő busz. Így hát lesétáltam egy megállót, magamba szívtam a friss tavaszi levegőt és mire odaértem, pont jött a következő busz. Késtem 10 percet, de nem harapták le a fejem, én viszont jó kedvű maradtam és nem stresszeltem. Pedig nálam ez elég ritka. Hát nekem ez volt az első lépésem a tudatosság felé, igaz csak a legelső, mint a kis fecskék szárnypróbálgatása. Egyszer kétszer még biztos leesek, de aztán egyre könnyebb lesz fennt maradni, már ha én is így akarom...

Ne keresd tovább az utad. Már rajta vagy. Mindig is rajta voltál.

Kalandjaim az Ájurvédával

Mielőtt elmesélem 2011 sztoriját röviden az előzmények. Az utóbbi időben nagyon rákattantam az Ájurvédára  http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81jurv%C3%A9da  vettem egy rakás gyönyörű könyvet, bújom a kaja leírásokat az interneten és még a csakrák működése is baromira érdekel. Próbálgatom a remek recepteket, imádjuk a vöröslencse levest es a csicseriborsó fasírtot mentás joghurttal – még a Gábor is, pedig ezek vega kaják. A Sziszivel elvégeztünk egy jóga tanfolyamot, ahol képzeljétek el egyszer az egyik csoporttársunk a nagy meditáció közben akkorát pukizott, hogy beleremegett a terem, tényleg elengedte magát az illető, ahogy kell…

Szóval gondoltam akkor körülnézek Ájurvéda ügyben, milyen programokba tudnék becsatlakozni a környéken, főleg mivel a Gábortól megkaptam a fejmosást, hogy ne siránkozzak folyton, inkább keressek magamnak egy hobbit! Hát elindultam hobbit keresni. Meg is tálaltam a nekem valót a konzi művelődési ház programfüzetében "Ayurveda – das Wissen des Lebens" avagy "Ájurvéda -  az élet tudománya" tartja Gauri Shankar Gupta, Dipl. Ing. Baromi jó, egy igazi indiai jógi vagy guru, vagy bánom is én kicsoda, lényeg az, hogy autentikus indiai előadás lesz az ájurvéda tanairól, pont ez kell nekem. Ráadásul az előadás ingyenes, jelentkezni nem kell rá. Én azért szépen interneten bejelentkeztem, biztos ami biztos, ahogy kell. Furcsa módon azóta sem válaszoltak rá…

Eljött a nagy nap. Baromi fáradt voltam, hajnalban mentem Brüsszelbe egy megbeszélésre és egész nap azon izgultam, hogy visszaérek-e este 19.30-ig Konzba, az én várva várt előadásomra. Gondoltam, ha nem érek vissza az egy jel lesz. Visszaértem. Ennyit a jelekről. Szakadt a hó. A Sziszi közölte, hogy őt ez most nem érdekli, fáradt és hát szakad a hó! De én nem tántorodtam el. Beöltöztem sapka, sál, meleg kabát és elindultam gyalog a tőlünk 10 perc sétányira lévő VHS (Volkshochschule = kb. mint itthon a művház) épületébe. Nagyon boldog voltam, hogy igen, én elmegyek, ha esik, ha fúj, mert nekem most már van egy igazi hobbim! Az utca kihalt volt, a hó szakadt, de én elégedetten szedtem a lábam a célom felé. Odaértem, ki is volt írva az előadás és akkor valami feltűnt a plakáton, kisbetűvel valami olyasmi volt odaírva, hogy: "akciócsoport: életünk végéig tartó tanulás - aktív tudás továbbadása" és ekkor beugrott újra a programfüzet. Annyira örültem az előadásnak, hogy átsiklottam azon mondat felett, miszerint ezt a konzi nyugdíjas klub szervezi… Basszus, tényleg, ekkor már leesett, de én mégsem adtam fel. Felbattyoggtam az előadóterembe, bementem és egy perc múlva kirohantam a mobilomat a fülemre szorítva, mintha fontos hívásom lenne. Őszintén szólva megijedtem. A következő kép fogadott: egy viszonylag kisebb terem egy ovális asztallal, amit körbeülnek kb. 60-70 éves életük végéig tanulni vágyó nyugdíjasok, akik alig várják, hogy magukba szívják az indiai külsejű, kb. 70 évesnek kinéző és kb. egy 70 éves írásvetítő mellett álló bácsitól a tudást, aki mint kiderült, szintén a nyugger klub tagja! Annyira sokkolt ez a látvány, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Nővéremmel történt azonnali telefonos konzultálás után végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy kihívás és ez nem véletlen! Itt vagyok a behavazott Konz központjában – na erről majd máskor írnek egy pár sort, mert a központ azért enyhe túlzás – ideértem Brüsszelből, érdekel a téma és végül is mindenki mosolygott rám. A kérdés az, hogy vajon miért ??

-          te jó ég, ez milyen jól tartja magát, vajon hányszor varrták fel az arcát?

vagy

-          te jó ég, ez eltévedt, mit keres itt ilyen fiatalon (a remény hal meg utoljára)

vagy

-          te Hans, ezt a nőt még sosem láttam a nyugdíjas klubunkban, te ismered?

De mivel én itt most Németországban vagyok, ahol az emberek köztudottan nagyon toleránsak vagy inkább nagyon nagy szükségességét látják annak, hogy toleránsnak tűnjenek, kedvesen mosolyogtak rám, amikor visszatértem közéjük és végső soron örülhettek, hogy megjelenésemmel javítok az átlag életkoron!

Elkezdődött az előadás, amiről már az első percekben kiderült, hogy igazából a bácsi nagyon aranyos, Németországban él kb.100 éve – bár a kiejtése még azért most sem az igazi – és hogy az Ájurvédáról nem tud átfogó, érthető ismereteket átadni. Úgy tűnt valaha tényleg értett hozzá, csak most már nehezére esett rendezni ezeket a gondolatokat. Összevissza beszélt, cserélgette az 1000 éves fóliáit – vicces volt, rég láttam már ilyet – de sajna nem igazán tudott újat és érdekeset mondani. A közönség meg türelmesen várt és várt és várt, hallgattuk a kusza beszámolót. Aztán izgalmas lett a dolog, mert egy erős orosz akcentussal beszélő idős hölgy elkezdett belekérdezni az anyagba és hogy ő akkor most pitha vagy kapha vagy vatha típus, - na, itt kezdődtek a gondok. Akkor ő most ehet csípőset, vagy inkább csak sósat és mit ért Gauri Shankar Gupta - röviden csak Gauri - az emésztés tüze alatt. Teljes zavar, már senki nem értett semmit. Herr Gupta meg csak mondta mondta, szerintem a végén már ő sem igazán volt a dolgok magaslatán. A mellettem ülő nő - akivel végül kínomban szóba elegyedtem és valójában nem is tűnt igazi nyuggernek (kb. 50) valamint ő is valahogy kilógott a sorból - engem kérdezgetett, én meg válaszolgattam a könyvekben olvasottak alapján, mire ő, "hát ez nagyszerű, maga professzionálisan foglalkozik a témával, hogy hogy itt van akkor?". Erre én: "nem, csak sokat olvastam róla" és aztán magamban "és a férjem szerint szükségem van egy remek hobbira, gondoltam benézek hozzátok".

Időközben egy nő elhagyta a termet! Micsoda izgalmak, persze az előadó bácsi rögtön kiszúrta, hogy távozni készül és jól odaszólt, hogy "legyen egy nagyon szép estéje, remélem tetszett az előadásom". Hát hogy a fenébe tetszett volna szerencsétlennek, amikor fél órát sem bírt ki belőle. Bevallom őszintén, együtt éreztem ezzel a nővel és ha vagyok elég bátor, én is felállok és elhagyom a helyszínt. Szinte folyamatosan azt a mondatot hallottam a fejemben, hogy "mi a francot keresek en itt ?" 1.5 órás szenvedés után végre szólt Hans – egyébként én neveztem el így, mert olyan feje volt – hogy nagyon jó kis előadást hallhattunk, de úgy esik a hó, hogy inkább be kéne fejezni…. Megkönnyebbülés, levegő kifúj. Túl vagyok rajta. Erre most jött a meglepi rész és ismét szót ragadt Hans: "kedves mindenki most szeretnélek felkérni titeket, hogy egyenként mondjátok el milyennek tálaltátok a mai estét es mik az észrevételek, ahogy ezt minden alkalommal szoktuk". A francba, izzadás, pánik, ezer éve nem szólaltam fel németek között németül – én csupán itt lakom -, biztos hülyeséget fogok beszélni, hajaj. Mire sorra kerültem már az ájulás kerülgetett, de összekaptam magam és elmondtam, hogy ez egy nagyon érdekes, de nagyon szerteágazó témakör, amit nem lehet 1.5 óra alatt összefoglalni és nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek – magamban pedig hozzátettem, hogy remélem már nem sokáig! Mindenki helyeselt, hogy igen igen, több idő kellene ehhez, teljesen egyetértenek velem. Szerencsére az ajtó közelében helyezkedtem el még az elején, így ahogy megmozdult a csoport én már ott sem voltam. Nekik kicsit tovább tartott feltápászkodni, így ki tudtam használni helyzeti előnyöm.

Azóta inkább otthon űzöm ezt a hobbit, a meleg szobában olvasgatom a gyönyörű képes recepteket, beburkolózva a kedvenc plédembe, ájurvédikus teát szürcsölgetve.

Folyt köv. ugyanis bejelentkeztem az ayurvedikus főzőtanfolyamra, szinten Konz City-ben, mert ÉN NEM ADOM FEL ....

NAMASTE

Valahol el kell kezdeni

Valahol el kell kezdeni. Milyen régóta álmodom erről a blogról? De hát vagy időm nem volt, vagy türelmem, vagy bátorságom :) Pedig nem egy ördöngősség...
Miért is kezdek el blogot írni? Nem is tudom, talán hogy megosszam a gondolataimat mindenkivel, akit érdekelnek, akit érdeklek. Nem szeretek telefonálni és messze vannak a barátaim - az igazi barátaim -, ezért így talán egyszerűbb lesz tudatni velük, hogy mi foglalkoztat, mi bánt, mi okoz örömöt és hogy mi történik velem itt a nagyvilágban. Hol itt, hol ott. Bár az útlevelem magyar, az életem már alig kötődik Magyarországhoz és egyáltalán bármely országhoz. Luxemburgban dolgozom, Németországban élek, Magyarország a hazám, de vajon tartozom-e még egyáltlán bárhova a nagyvilágban ? Sokszor úgy érzem magam, mintha az űrben sodrodnék, bár van kijelölt irány, de mégsincs megállás, csak lebegek az egyik fényes csillagról a másikra és sehol sem találom a gravitációt, ami végre megállítana és engedné, hogy újra gyökeret eresszek. Egy növény vagyok, amit kitéptek a földből, már nem először. Lassan megszokom, bár szeretni sosem fogom. Újra és újra kinőnek a kis gyökerek, de sosem tudnak mélyre hatolni, hogy megkapaszkodjanak, átmeneti az egész, egy vihar és újra sodródom.
Sódrodom a nagy Európában...

Külföldön élek

Külföldön élek és erről mindig sokat mesélek

Hiszen itt teljesen más az élet

A bajom csak az, hogy ezért otthon sokan irigyelnek

S igazából rám nem is figyelnek

Azt hiszik, ezzel vágyaim teljesültek,

Hisz valljuk be, pénzem van, hogy jól éljek

De milyen a lélek, őt nem érdekli a jóléted

Sokkal inkább az, mi körbevesz téged.

Most az egyszer őszinte leszek,

Elmesélem neked az igaz történetet.

Anno nagydologba vágtam a fejszém,

Reménykedve, hogy jól sül el a végén.

Itt vagyok hát a nagy nyugaton,

Az EU Bizottságnál tengetem a napom

És ne hidd azt, hogy nem dolgozom

Többet is annál, mint azt te gondolod.

Itt nem csak az a lényeg, hogy elvégzem munkám és hazatérek

Mert mi az a haza, tán a lakás más néven?

Vagy inkább egy hely, ahol van közösséged,

Ahol megértenek téged. S látod, ez hiányzik nékem.

Messze a haza, messze az az ország,

Ahol szíved s lelked tényleg otthonra talál.

Ahol elég egy egyszerű szó,

S mindenki érti, hogy miről is van szó.

Külföldön élek és igazából azt reméltem,

Hogy sorsom jó kezekbe téved,

De ez úgy tűnik, nem így lett.

Hiába is nézel, ezek a tények.

Itt aztán tényleg nem egyszerű,

Megtalálni azt, ami számodra nagyszerű

Az eszközök megvannak, de hiányzik az akarat

Hogy változtass, s igazán jól érezd magad.

Közben itt van még a nyelvi kérdés

Tudhatsz te bármilyen nyelven

Mégsem ugyanaz az érzés

Mintha anyanyelveden beszélnél.

Mellettem egy spanyol telefonál,

Mögöttem meg franciául folytatnak egy vitát,

Kérdezem a főnököm angolul,

Erre hív a Drága, természetesen magyarul.

Mily megkönnyebbülés, mondom én,

Végre saját nyelvemen mondhatom a mesém

Aztán hazajövök, s a szomszédokkal németül jópofizok,

Most már beláthatod te is, fárasztó azért ez is.

De elég a sok panaszkodásból,

Önszántamból jöttem megismerni a világot

Be kell látnom, hogy csak rajtam múlik,

S életem alakulása nagyben függ tőlem is. 

Előre kell menni, hátra hagyni a múltat

Arra gondolni, hogy megmutatom újra

Hisz én egy remek ember vagyok,

S mint mindig, most is boldogulok!