Telnek-múlnak az évek,
S ez a nap mindig arra késztet
Hogy átgondoljam az életet
S hálát adjak érte az égnek.
Hisz megszülettem, ember lettem
Lelkem lett és lélegeztem,
Fény áradt a kis szememre,
Nem láttam még, de éreztem.
Történt ez már jó pár éve,
S minden alkalommal megkérdem:
Mekkorán? És könnyen jöttem?
Milyen voltam? Mit szerettem?
Élvezem, hogy pontról pontra
Anyukám átszellemülve elmondja
„Te voltál a legszebb gyerek,
Hajkoronád égnek meredt”.
Mindenki rám csodálkozott,
Bámulták, hogy hajam vörös,
Nagymamám meg is botránkozott,
Aztán csak annyit mondott, milyen aranyos.
Nővérkém annyira megihlettem,
Hogy kisujjam majdnem eltűntette,
Gügyögtem, nagyokat nevetgéltem,
Mindent és mindenkit szerettem.
Eltelt már azóta pont harminchét év,
Számomra ezt még leírni is nehéz,
Történt jó s rossz, volt minden, ami belefér
Sok öröm, bánat, csalódás és boldogság ért.
Aztán egy szép estén valamikor régen,
Váratlanul megismertelek Téged,
Kiderült valami igen fura,
Mindkettőnk horoszkópja a bika.
Sors vagy nem, már nem is tudom,
De ugyanazon a napon van a születésnapunk.
Éreztük, hogy ez valami különleges,
S nemsokára mi lettünk a boldog szerelmesek.
Köszönöm, hogy a mai tavaszi napon,
Nem egyedül merengek a múltamon.
Itt vagy velem, s együtt mulatunk,
Hisz ez a mai csakis a mi napunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése